2010/02/08

Repeta

Annyira boldog voltam, hogy sikerült az Ildes féle virág, hogy persze csinálnom kellett még! Kettőt is:)
Az első színkombinációját Barbi sütőtök/lila gyöngyei adták. Igaz, hogy a lila delica a kopós fajta, de reménykedem, hogy mivel itt csak a hátulja érintkezik bőrrel/ruhával, így talán egy darabig tartja magát:



Ez pedig itt a másik:



Igazi tavaszváró darab, igazából egy kis margaréta akar lenni, sárga középpel, fehér szirmokkal, és zöld levelekkel:)

2010/02/01

Elkészült!

A hétvégén sikerült összeállítanom medállá a kis virágot, amit az előző bejegyzésben megmutattam:) Először csinálni akartam hozzá lánc részt is, még az is megfordult a fejemben, hogy horgolni kéne hozzá, de aztán letettem róla. Nemtom, ti hogy vagytok vele, de én jobban szeretek 11es kásával horgolni (gyorsabb és olcsóbb is:D) mint delicával, de általában sose kapok olyan színű kását, ami színben tökéletes passzolna a delicából készített medálhoz. Most is így jártam, úgyhogy maradtam az egyszerű megoldásnál, medál lett belőle, bármilyen egyszerű láncra felcsatolható a végén levő kis delfinkapoccsal:)



2010/01/28

Újra itthon!

Többen tudjátok, hogy két és fél hétre meló ügyben Nürnbergben voltam, ez volt az oka a nagy csöndnek itt a blogon:)De tegnap megjöttem! Úgyhogy készüljetek, mert közben füzögettem, és amint lesz egy kis fény (jelenleg nem úgy néz ki hogy az egyhamar lesz...) fényképezni fogok, és mindent szépen feltöltök:D
Ízelítőnek hoztam 2 képet:



Egyik hétvégén nekivágtam a városnak, hogy feltérképezzem a gyöngykínálatot:) Ezt a képet útközben készítettem:) Egyébként találtam is egy nagyon jó kis boltot, de szinte minden drágább mint itthon:(

Ez pedig itt a legújabb alkotásom, persze félkész állapotban! Kb két hónapja vettem meg ezt a mintát (már nagyon régóta fájt rá a fogam), de csak most bírtam rávenni magam. Valahogy annyira rossz volt az angol fordítása, hogy elment tőle a kedvem, mikor megláttam:) Most összeszedtem magam, és rászántam az időt, így végre sikerült!



Minta: Ildes

2010/01/03

Újra peyote

Miután rájöttem, hogy peyote-ot fűzni egyáltalán nem is unalmas (annyira szeretem, ahogy alakul a minta), mindenképpen készíteni akartam mégegyet.



Ott folytattam, ahol abbahagytam. Muszáj volt mégegyet csinálnom ezzel a mintával:) Hiszen nem ér, hogy a kedvenc mintámból pont magamnak nem készítek karkötőt! Marha jó színe van, teljesen bele vagyok szeretve:) Remélem, hogy hordani is fogom majd. Nemigen szoktam magamnak széles karkötőket csinálni, mert az a kényeszerképzetem, hogy a vastag csuklóm még vastagabbnak tűnik tőlük...

Mégegy karácsonyi ajándék!

Őt a többivel együtt sajna még nem mutathattam meg, mert leendő tulajdonosával sajna már karácsony előtt nem sikerült talit összehozni! De mivel együtt szilvesztereztünk, már átadhattam neki az ajándékot:) Tetszett neki! Főleg az üveggyűrű, amit Nóri készített. Az egyébként nem volt cél, hogy színben is passzoljanak egymáshoz a négylevelű táskalógival, de annyira jól néznek ki együtt, hogy muszáj volt róluk egy fotót készítenem:)



Én meg többek között egy ilyen kitűzőt kaptam ajándékba, aminek nagyon nagyon örültem! Érdekes, mert nem is beszéltünk róla,hogy mennyire tetszenek Tüskécske alkotásai:)

2009/12/31

Rendelések utáni kikapcsolódásom:)

Mikor végeztem a karácsonyi rendelésekkel és ajándékokkal, tudtam, hogy valami különlegeset akarok fűzni. Marynél már régóta szemeztem ezekkel a McCabe Crown Jewelhez hasonló kockákkal, úgy gondoltam belevágok. Tudomásom szerint az eredeti minta 14es rivolival nem is jön ki, de lehet, hogy rosszul tudom:D Ez is egy kicsit csálé lett, mert valahogy ebben a formában nem 36, hanem 34 szemmel befoglalva lett szép a rivoli, ami meg mint tudjuk nem osztható 4gyel, így nem sikerült teljesen kocka formájúra összeállítani. De azért nem lett feltűnő, sőt mindenki, aki idáig látta, odáig volt tőle:D Régóta dédelgetett kerámiagyönggyel, miracle gyöngyökkel és tigris bogyeszokkal dísztettem.



Minden olvasómnak, barátomnak, ismerősömnek ezúton kívánok Boldog Új Évet!!

2009/12/29

Milyet ne vegyünk?!

Mostanában nagyon csúnyán megjártam egypár delica-val. Felháborítónak tartom, hogy kiadunk egy csomó pénzt (aki nem fűz gyöngyöt annak mondom, hogy egy csomag delica gyöngy, ami 5g kb 500-1100 forintot kóstál) jó minőségű gyöngyért, és előbb vagy utóbb kiderül róla, hogy bizony kopik!
Ha mázlink van, már azelőtt észrevesszük, hogy belefűznénk valamibe, ha pedig nincs, akkor csak akkor ha a vásárlóhoz vagy a megajándékozotthoz kerül az elkészített ékszer...

Arra gondoltam, hogy a blogom jobb oldalán elkezdek írni egy listát azokról a delicakról, amik nekem nem váltak be. Örülnék, ha esetleg ti is segítenétek azzal, hogy megjegyzésben vagy pedig e-mailben (babragyongy@gmail.com) megírnátok nekem azoknak a delicaknak a számát, amivel így jártatok. Talán így megelőzhetnénk a fölöslehes pénzkidobást:D Köszi előre is a segítséget!

Ugyanezt egyébként a legtöbb ezüst közepő kásagyöngyöknél is észrevettem, de azokon sajna a legtöbb boltban nincs semmilyen kód, nem tudom, hogy lehetne rendszerezni őket! Valakinek ötlet??

Fejlemények:

Bugs Bunny küldött egy linket linket a delicák színtartóssági táblázatáról! ITT megtalálhatjátok!:)

Berjo egy másik delica színtartóssági linket küldött, amit ITT tudtok megnézni.

KissBead Zsuzsi pedig az akril lakkot javasolta, amivel ha lefújjuk a galvanizált gyöngyöt, akkor ugyan a fényét elveszti, de legalább nem kopik:) Japcsi kásáknál pedig érdemes a kódot nézni, mert ha a szám előtt van egy P betű, akkor elvileg az nem kopik!

Köszönöm mindenkinek a tippeket!!

Karácsony '09

Miért van az, hogy olyan gyorsan telik az idő, ha nem kell dolgozni??:) Kb csak egyetlen jó dolog van abban, hogy elmúltak az ünnepek, mégpedig az, hogy végre megmutathatom azokat az ékszereket, amiket ajándékba készítettem:D

Ezalatt az egy szabad hét alatt egyébként nagyon sok mindent csináltam, csak még félkészek, mert ugye ha az ember útrakel, mindig otthon felejt valamit (vagy csak én vagyok ilyen szétszórt?).

Na lássuk az ajándékokat!



Magam is alig hiszem el, hogy végre elkészült az első peyote karkötőm:D Ezzel a mintával kb másfél éve szemezek, amióta megláttam Pencio oldalán. De hát jó munkához idő kell:D Mondjuk lehet télleg jobb, hogy vártam vele, mert két éve még biztos nem ruháztam volna be erre a szatén vagy tudomisén milyen színű matt khaki delicára (1080 forint volt 5 gram tejóóég), ami a karkötő alapja. Így meg aztán télleg elégedett vagyok a végeredménnyel. Swarikkal is megbolondítottam, ezt a verziót Mary blogján láttam. Anyu is nagyon örült neki:)Készül a második darab is belőle, egészen más színekben, magamnak:)



Viki barátnőmnek készült ez a karkötő. Régóta szeretett már valami kéket, csak nem talált hozzá megfelelő gyöngyöt. Mikor erre rátalátam, egyből megvettem. Az eredeti terv az volt, hogy ő fogja meghorgolni a karkötőt, de valahogy nem sikerült megtanítanom, úgyhogy azt mondta, hogy ezt kéri karácsonyra:) Tetszett neki a végeredény is:D

A harmadik pedig egy rendelés, Viki anyukájának készült, aki Barbi blogján beleszeretett EBBE a nyakláncba. Ez alapján készítettem ezt a láncot:




Annyi a különbség, hogy rövidebb, kapoccsal záródik, és az átmeneti részek egymás fölött vannak, a krém színűt kicsit rövidebb mint a feketén. Szerintem nagyon nagyon jó lett, a képek nem adják vissza, hogy milyen szép:)

Hát ennyi volt az idei karácsony gyöngyügyileg, majd jövök azokkal amiket az ünnepekben készítettem:D

2009/12/23

Boldog Ünnepet!




Békés, boldog karácsonyt kívánok ismerőseimnek, barátaimnak és minden olvasómnak!

2009/12/13

Barbinak!

Mégis van valami, amit megmutathatok:) Barbival jó hosszadalmas cserébe bonyolódtunk:D Először is kapott tőlem egy kulcstartót, egy táskalógit és egy könyvjelzőt, amiért én egy táskát, egy tűpárnát és egy fogótartót kaptam. Egytől egyig gyönyörűek, és már régóta használatban vannak. De nem tettem még fel róluk képet, mert az esküvő előtti hektikus hetekben érkeztek. Itt vannak:



Ugye milyen szépek?? A táskán a kedvenc részem, amit kiemeltem a második képen az a kis lógi és a B betű! Csodásak:) És a táska ráadásul kétoldalas! A fogótartó és a tűpárna pedig nagyon nagyon jó szolgálatot tesz, az alkotós képek egyik sarkában látható is:)

A csomagban volt még egy gyűrűpárna is, ami már az újabb csere tárgyát képezi:



Ezért én Barbinak egy rózsaszín/barna hurkolt horgolt nyakláncot ígértem, ami különböző bonyodalmak miatt (pl. hogy sötétbarna horgolócérnát nem lehet kapni) csak most lett kész. Barbinak kép alapján tetszik, remélem, hogy élőben is fog:)




Mit mondjak, nem volt egy izgalmakkal teli meló, de a végeredmény nekem nagyon nagyon tetszik:) Remélem, hogy cserélünk még mást is Barbi!:)